ÁTALAKÍTÁSOK MIATT BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL AZ OLDAL

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
<<< Vissza a Devil May Cry 4 adatlapjára
 
hatodik küldetésben, Neroval játsszunk először ezzel, majd a csupán ebből a játékból álló tizenkilencedik küldetésben. Dante a tizenhatodik küldetésben nem pazarolja erre az idejét, fogja a Rebellionját és kettészeli a dobókockát, bár róla is lett mintázva bábu.
 
A társasjátékokhoz hasonló minijáték mezőkből áll, a bábuk a játékosról van mintázva, s dobókockát használunk. Utóbbit lövéssel vagy ütéssel "dobhatunk". 
 
A játék Special Edition változatában Vergillel és Lady-vel lehet játszani ezt a játékot, akik kapnak róluk mintázott bábukat, míg Trish nem, mivel azt a videót kihagyták, ahogy kettészelné a kockát. A szabály ugyanaz.
 
  
A bábuk: Nero, Dante, Lady és Vergil
 
 
Játékszabály és cél
 
Ahogy a legtöbb, bár különböző társasjátékoknak, ennek is az a célja, hogy a mezőkön a játékos előre halad a bábuval, míg célba nem ér. Egyszemélyes játék. A dobókocka segítségével itt is annyit lépünk előre, amennyit kipörgetünk. Semmi olyan nincs, mint az egy körből való kimaradás, zsákutca vagy elágazások. 

 

Minden nehézségi szinten máshogy néznek ki a mezők, ám minél nehezebb szinten játsszunk, annál nehezebb a játszma. Több negatív effekt van. A piros mezők száma több, a fehér helyére lila került. Bár Human módon ilyen nincs, a nehezebbeken a bábunk náha hátramozog, ha a mező végén járunk - például ha kettőt kell csak dobnunk, de nagy lesz, akkor visszább lép annyit, amennyivel az több lett.
 
A mezők
 
A mezők négy (tizenkilencedikben már van ötödik) színből állnak. Íme, mik ezek és melyik mit takar:
 
Fehér mező: A biztonságos mező. A játékos újradobhat.
 
 
Piros mező: A veszélyzóna. Ha lehet, erre sose lépjünk, mert akkor vagy ellenfelek jönnek, vagy időn belül lézer elől kell futnunk. Ha a lézer hozzánk ér, megsérülünk, de a Heaven and Hell módban egyetlen sérüléstől meghalunk tőle.
 
  
 
Sárga mező: A teleportos mező. Van két összekötőtt ilyen mező, és ha rálépünk az egyikre, akkor automatikusan átvisz a szomszédos sárga mezőre. Lehetőleg ne járjunk úgy, hogy olyanra lépünk, ami visszavisz :D Ha a tizenkilencedik küldetésben lépünk sárgára, automatikusan elvisz minket egy főellenfélhez, és annak legyőzése után egy szinttel feljebb lépünk.
 
Kék mező: A másik legjobb mező, ami vörös és zöld gömböket ad nekünk. Vagy ládákat, amiket összetörve szintén gömbökhöz jutunk.
 
 
Lila mező: A tizenkilencedik küldetésben tűnik csak fel a többi között. Az egy fényburok előtt van, és ha arra lépünk, az visz egy korábban legyőzött ellenfélhez, és annak legyőzésével egy szinttel feljebb jutunk.
 
Forrás X 
Saját fordítás, lopás esetén Feketelistás vagy
 
 

 

© 2013-2022 Devil Hunters ~ Devil May Cry

G-Portal


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.