<< VISSZA A DEVIL MAY CRY 4 VÉGIGJÁTSZÁS LAPJÁRA
 
 
19. küldetés: Az örökös
(The Successor)
 
   
    
   
    
    
   
   
 
 
videó
 
Pályaadatok
 
Feladat: Juss fel a kirakósokon keresztül.
Felhasználható tárgy: nincs
Boss: Bianco és Alto Angelo, Berial, Dagon, Echidna, Angelo Agnus (XD)
Titkos küldetés: nincs
Kékkő töredék: nincs
 
 
Animáció: Nero kiszabadult, ismét vele vagyunk. Indul Sanctus-hoz, hogy végezzen vele és kiszabadítsa szerelmét.
 
Dante: Tedd meg, amit lehet, kölyök. Mert arról gondoskodok, hogy a pokolra küldjem ezt a fickót!
 
Nero: Ne aggódj.
 
Bizzik benne. Míg Nero teszi a dolgát, ő elintézi a Megmentőt. Most is kikerüli néhány csapásait. Sőt, elgurul egyik suhintása elől. A szobor kezébe fúrva kardját kapaszkodik, majd elugrik egy újabb csapása elől. Aztán kézbe veszik a dolgot.
 
Nero: Ezt majd elintézem! - megy is.
 
Dante: Sok sikert, kölyök! :D
 
 
Ismét mi jövünk. Hogy ki utálja ezt a küldetést, nem tudom, de meg kell csinálni. Most, hogy Nero kiszabadult, teszi, amit kell. Indulj el a folyosón. A következő helyen ismét a kockás játékkal találkozzunk, akárcsak a hatodik küldetésben. Adott a feladat.
 
Első rész: Nyolc mező, ebből kettő piros, fehér és kék a többi sárga és lila. A többit tudod, a lila az a tovább jutás útja. Azt gondolnád, rögtön felvisz egy emeletet. Tévedsz. Itt, akár a többinél, egy-egy korábban legyőzött ellenféllel kell megküzdened. Az elsőnél Angelo Biancoval és négy Alto Angeloval kell ott, ahol korábban megküzdöttél Credoval. Ha az megvan, lépj a teleportba, és folytathatód tovább.
 
Második rész: Fent találsz Fehér és Zöld gömböt. Itt mát tizenkettő mező van (kettő kék, öt piros, három sárga, egy-egy fehér és lila). Sok sikert. Ha a sárgára vagy lilára sikerült jutni, akkor Beriallal küzdhetsz meg ismét.
 
Harmadik rész: Két zöld gömböt találsz. Most tizennégy mező van (egy fehér és lila, hat piros, négy kék, kettő sárga). Ekkor Dagonnal küzdhetsz meg.
 
Negyedik rész: Ismét egy zöld és fehér gömböt találsz. Most tizennyolc mező van (kettő fehér, három kék és sárga és kilenc piros, valamint az egy lila). Ha tovább jutsz, Echidnával küzdhetsz meg.
 
Ötödik rész: Hamarosan fellélegezhetsz (egy kis időre). Az utolsó rész. Ekkor már huszonkettő mező van (két fehér, tizenkettő piros, négy kék, három sárga). Itt Angelo Agnus-szal küzdhetsz meg.
 
Ha sikerült a halálos játszma után végre feljutnod, menj a küldetés végén lévő burkon át.
 
 
Animáció: Dante szenved a Megmentő elleni harcban tovább. Nero körül még meg is remeg a helyiség. A démonvadász a szoborba fúrja kardját, hogy ne zuhanjon le.
 
Nero: Beszéljünk arról, hogyan rázzuk fel innen a dolgokat!
 
Dante: Hé, kölyök! Látnod kellene, mit művelek!
 
Nero: Gondolom, ugyanazt tesszük mindketten - ezzel elindul. És vége a küldetésnek.
 
 

Üdvözlök minden kis ördögöt Magyarország egyik legtartalmasabb Devil May Cry-jal foglalkozó oldalán, a Devil Hunters-en. Az oldalon minden megtalálható a Capcom 2001-ben útjára indult Hack & Slash akció horror franchise-ával kapcsolatban, infóktól az extrákon át a készítőkig. Ha nem szeretnétek a jövőben semmiről se lemaradni a DMC-vel kapcsolatban, látogassátok rendszeresen az oldalt, mentsétek el a könyvjelzőbe, kövessétek és lájkoljátok a Facebook-os oldalt. Emellett iratkozzatok fel a Youtube csatornámra, ahol DMC-s zenei albumokat, tutorial videókat, videókat és végigjátszásokat tervezek feltenni. Remélem, tetszeni fog az oldal. Jó böngészést és szórakozást kívánok. ~ Üdv, Devilcsaj.

 

A Devil May Cry a Capcom 2001-ben útjára indult Hack & Slash akció horror franchise-a, melyből négy klasszikus, s egy reboot videojáték, egy anime sorozat, képregények, mangák, mobiljátékok és akciófigurák készültek. A történet középpontjában egy Dante nevű félvér áll, akinek kalandjait követhetjük végig. Édesapja, a Legendás Démon Lovag, Sparda egykor az Alvilág katonája volt, míg nem árulta el társait és mentette meg az embereket. A sorozat hatalmas népszerűségnek örvend.

Bővebben >>>

 
 
* Oldal átalakítása 
* DmC Devil May Cry adatlapja (folyamatban)
* Extrák bővítése (folyamatban)
* Devil May Cry 4 végigjátszás képek - utolag elmaradt kék kő darabkák begyűjtése.
* Devil May Cry 2 végigjátszás képek (elkezdve)
* Devil May Cry 4 videós végigjátszás
 

 
Bejelentésre vár
A klasszikus sorozat soron következő számozott részét, az ötödiknek a hivatalos bejelentésére most is várunk - immár kilenc éve. Talán az idei E3-mon Icuno Hideaki bejelenti.

 
DMC Live Action
Majd egy év tizede rebesgetik a DMC mozifilmet, 2011-ben hallatott magáról - erről sincs semmi.

 

 
A negyedik rész, melyben ismét összecsapnak a Marveles és Capcomos karakterek, bár ezuttal az Ultra Stigmát kell megállítaniuk, hogy ezzel megmentsék a Földet és a világunkat.
 
 
Devil May Cry-os karakter: Dante
Megjelenés: 2017. szeptember 19.
Platform: PC, PS4, XOne
 
 
 
Idei videojáték események, melyeken talán számíthatunk Devil May Cry-ra.
 
E3 2017
 
Időpont: 2017. június 13-15.
Helyszín: Los Angeles, Kalifornia, USA
 
A Capcom nem tartott saját konferenciát, Ott voltak, de Devil May Cry-ról sajnos nem esett szó. Azonban megtudunk még több infót a soron következő Marvel vs. Capcom játékról, melyben  Dante benne lesz. Továbbá bejelentették Monster Hunter sorozatuk következő részét, mely jövőre fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és XBox One-ra.
 
Hírek: 1 * 2 * 3
 
VÉGET ÉRT
 

GAMESCOM 2017
 
Időpont: 2017. augusztus 22-26.
Helyszín: Cologne, Németország
 
 
TOKYO GAME SHOW 2017
 
Időpont: 2017. szeptember 21.-24., 10-18 órakor (1)
Helyszín: Csiba, Japán
 
Talán hazai pályán tudunk meg mindent - ki tudja.
 
 
 
Ide mindig két havi születésnaposokat írok ki. Akinek volt, áthúzom.
 
Júniusban
 
* Június 8.: Matt Kaminsky születésnapja (szül. 1971)
* Június 11.: Sherman Howard születésnapja (szül. 1949)
* Június 28.: Szugimura Noboru születésnapja (szül. 1948, elhunyt: 2005)
* Június 29.: Françoise Gralewski (szül. 1970)
 
Júliusban
 
* Július 13.: Kari Walhgren születésnapja (szül. 1977)
* Július 19.: Reuben Langdon születésnapja (szül. 1975)
 
 
KIS ÖRDÖGÖK
Indulás: 2013-05-01
 

Ide azok az oldalak kerülnek, amiket még én szerkesztek, vagy társszerkesztő vagyok.

  

Ide azok az oldalak jönnek, amik Devil May Cry-jal vagy valamelyik szereplőjével foglalkozik.

 

Bármilyen témájú oldalak ide jönnek - lehet sztáros, személyes, videojáték, szerepjátékos, film- vagy televíziós sorozattal foglalkozó. A hely korlátlan.

             

Mielőtt cserét kérsz, olvasd el ezeket:

Reklámkönyv | Csere feltételek | Szabályzat

 

Cserélve: 2017. 06. 13, kedd

 

* Cserét kérhetsz.
* Ne itt reklámoz.
* Ne káromkodj, s ne írj más, főleg ne a szerkesztő nevében.
* Cserédet ne írd meg többször, légy türelemmel, válaszolni fogok.
* Kérdezhetsz Chatben, de privátban szintén.
* Ha hosszabb üzenetet szeretnél írni, azt a Vendégkönyvbe vagy emailbe írd meg.

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2017.06.25. 16:26
2017.06.21. 17:06
2017.06.19. 19:08
2017.06.18. 09:08
2017.06.17. 17:09
 
CSS Codes
 
BELÉPÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

   

© 2013-2017 Devil Hunters