Fortuna Város utcáin egy csuklyás idegen sétál. Fején csuklya, hogy ne mutatkozzon ellenfelei előtt. Megáll, s előre tekint a távolba. Egy operaházat lát, ami építés alatt van. Egy hatalmas szobor is van ott. Látszik az arca. Hasonlít főhősünkére, Dantéére. De ez nem ő, hanem az ikertestvére, Vergil.
Vergil: A Kard Rendje, mi?
A szobor nem más, mint a Legendás Lovag, Sparda szobra.
Vergil: A vezérük egy démon, s olyan, mint Isten? - hajtja le a fejét, elgondolkodva némi dolgon.
Csakhogy nem sokáig töprenghet, mivel Madárijesztők érkeznek. Kardját emeli, hátulról letámadja egy, ami elől sikeresen kitér és kiugrik a csuklya alól. A kisebb csapat túloldalán jelenik meg. A megszokott lassú mozdulattal visszacsúsztatja kardját a hüvelybe, a démon pedig elpusztul. Aztán végez a többivel úgy is, hogy eldobja a hüvelyt és a kardját. Hátra simítja haját. Továbbmegy, s a fentről érkező következő csapatot a levegőbe ugorva lekaszabolja. Ismét lassú mozdulattal visszacsúsztatja a kardját, aztán indul tovább.
Vergil: Mi a valódi szándékod? - kérdezi, miközben mögötte hullnak a tetemek, majd magára veszi a csuklyát.
Nemsokára belepik az utcán a város lakói, akik között nyugodtan sétál el, nem nézz senkire. Egy nő mégis utána fordul, de ő nem néz rá.
Epilógus
Sanctus legyőzése után a huszadik küldetésben Vergil marad és harcol a stáblista alatt a démonokkal.
Fortunára leszállt az éj. Vergil távozni készül, csuklyájába bújva és békésen sétál az utcán. Egy pillanatra visszafordul, elmond valamit, aztán megy tovább, míg el nem hagyja a várost. Az árnyéka igen érdekes.
Vergil: Nos, nem tudom pontosan, hívhatom-e őket céltalannak. De hamarosan meg fogják ismerni ezt a démoni erőt. Egy nagy részét, amit valaha elképzeltek. Sparda fiának erejét.
AJÁNLOM AZ OLDALT
