ÁTALAKÍTÁSOK MIATT BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL AZ OLDAL

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
DEVIL HUNTERS - FRISS ÖRDÖGI HÍREK

Egy éve jelent meg a Devil May Cry 5

2020.03.09. 15:25, Devilcsaj

Pontosabban tegnap volt egy éve, hogy tizenegy év kihagyás után Dante, a félvér Démonvadász, aki édesanyja halálának megbosszulására megesküdve választotta ezt a hivatást, visszatért, hogy ismét felvegye a harcot a démoni hordával szemben. Az az megjelent a Devil May Cry 5, amire sokat vártunk.
 
 
Ám mégse Dante, aki már a 2001-es indulás óta főszereplője a szériának, az egyetlen, aki visszatért: visszaköszöntek olyan karaktert, mint a 2001-es első részben megjelent Trish, a 2005-ös harmadik részből Lady, az animében látott Morrison, egy telefonhívás erejéig Patty, valamint a 2008-as negyedik részben debütált és irányítható egyik karakter, Nero és természetesen annak szerelme, Kyrie. S még valaki, de azt nem spoilerezem el, aki játszott vele, tudja, kiről beszélek. Új karakterek személyében Nico, Nero társa, aki fegyverkovács és a néhai Neil Goldsmith unokája, valamint V, egy titokzatos harcos, aki harmadik játszható karakterként debütált.
 
A Devil May Cry 5-öt már 2015-ben, nem sokkal a Devil May Cry 4 Special Edition kiadása után elkezdték fejleszteni, aztán apránként elszórták a morzsákat, s utalgattak rá, miszerint a Capcom házán belül készül. 2017-től sűrűn érkeztek a hírek, 2018 májusára honlapot is létrehoztak, aztán a 2018-as E3-on megtört a jég, s hivatalosan bejelentették az ötödik részt. A megjelenése napjáig a három játszható karakter harc alatt szóló dallamai is megjelentek: ezek a Devil Trigger (Nero), Subhuman (Dante) és Crimson Cloud (V). A Subhuman körül negatív felszólalások voltak, ugyanis a Suicide Silence énekese, Eddie Hermidáról kiderült, hogy korábban egy fiatal lányt szexuálisan zaklatott, így kérdéssé vált, mi lesz a Subhuman dallal. Később újrakomponálták, s Michael Barral vették fel.
 
 
A Devil May Cry 5 végül 2019. március 8-án jelent meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Steamre. Már az első hetekben jól teljesített az eladásokban, a játék kritikusok és a játékosok imádták, pozitívan értékelték. A következő hónap elején megérkezett a Bloody Palace, s még abban a hónapban megerősítették, hogy nem érkezik több letölthető tartalom a játékhoz, ami visszhangot keltett a rajongók körében, s a mai napig mémekkel üzennek, hogy igen is akarnak még. Április elsején pedig megérkezett a Bloody Palace hozzá.
 
A történetről annyit kell tudni, hogy Dante és társai Red Grave City-be mennek az újabb küldetésre, hogy megállítsanak egy Urizen nevű démont. A harcosok elbuknak ellene, Nero és V menekülni kényszerülnek, de egy hónap múlva visszatérnek. A történet során sok mindenre fény derül, s nem kevés meglepetésben lesz részünk. A főhelyszínt többek között Londonról mintázták. Érdekesség, hogy a szériában ez az első játék, ami RE Engine motorral és fotó realisztikusan készült. Nero is nagy változáson esett keresztül, hisz rövidre vágatta a haját, ami pontosan olyan, mint a reboot Devil May Cry-ban Danténak.
 
 
A Devil May Cry 5 megjelenése előtt egy héttel Morihasi Bingo által manga íródott és megjelent, ami V eredetét meséli el. A játék zenealbuma öt lemezt tartalmaz. Érdekesség, hogy a zeneszerző ezúttal nem Sibata Tecuja, hanem Kota Szuzuki volt többek között, aki több Resident Evil zenéjét is komponálta.
 
A Devil May Cry 5-ből 2019 decemberébe 3,1 millió példányt adtak el, ezzel ez lett a széria legjobban fogyott darabja, megelőzve 2008-as elődét. A játék ráadásul elnyerte a 2019-es The Game Awards A legjobb akciójáték díjat.
 
Saját cikk, elvinni szigorúan TILOS

Ezek a Capcom legjobban teljesítő címei

2020.03.01. 20:12, Devilcsaj
 
Frissítette a Capcom a játékainak eladási listáját. A hivatalos honlapjukon megtalálható Platinum Titles modulban megtekinthető a lista, melyben a Top10-ben sajnos nem szerepel egy Devil May Cry játék sem, főleg Resident Evil és Monster Hunter játékok vannak a listán. Az új felállás szerint 94 platinajátékkal rendelkezik a Capcom. Íme a 2019 decemberében frissített lista:
 
1. Monster Hunter: World
 
Megjelent: 2018 januárjában
Platform: PS4, XOne, PC
Elkelt: 14,9 millió példány
 
2. Resident Evil 5
 
Megjelent: 2009 márciusában
Platform: PS3, X360, PC
Elkelt: 7,6 millió példány
 
3. Resident Evil 6
 
Megjelent: 2012 októberében
Platform: PS3, X360, PC
Elkelt: 7,4 millió példány
 
4. RESIDENT EVIL 7 biohazard
 
Megjelent: 2017 januárjában
Platform: PS3, X360, PC
Elkelt: 7 millió példány
 
5. Street Fighter II
 
Megjelent: 1992 júniusában
Platform: SNES
Elkelt: 6,3 millió példány
 
6. Resident Evil 2 REmake
 
Megjelent: 2019 január
Platform: PS4, XOne, PC
Elkelt: 5,8 millió példány
 
7. Resident Evil 2 (Origin)
 
Megjelent: 1998 januárjában
Platform: PS, PC
Elkelt: 4,96 millió példány
 
8. Monster Hunter Freedom 3
 
Megjelent: 2010 decemberében
Platform: PSP, DL
Elkelt: 4,9 millió példány
 
9. Monster Hunter Generations
 
Megjelent: 2015 novemberében
Platform: 3DS, DL
Elkelt: 4,3 millió példány
 
10. Monster Hunter 4 Ultimate
 
Megjelent: 2014 októberében
Platform: 3DS, DL
Elkelt: 4,2 millió példány
 
A Devil May Cry 5-ből 2019 decemberére 3,1 millió eladott példányt adtak el, ezzel nem sokkal leelőzve a 2008-ban megjelent Devil May Cry 4-et, ami ugyancsak elérte a 3 milliót. A franchise eladott példányaiból 2019 decemberére 21 milliót jegyeztek fel. Mellesleg ezzel a Devil May Cry 5 az egyik leggyorsabban fogyó epizód lett, s a Capcom ugyan ezen kategóriájának listáján a 19. helyet szerezte meg.
 
Forrás X X X
Címkék: capcom toplista 2019

Devil Hunters Összefoglaló 2019

2019.12.31. 14:05, Devilcsaj
Ismét eltelt egy év

Ismét eltelt egy év a Devil Hunters számára is. De ez az év is tartogatott elegendő meglepetést nekünk, kis ördögöknek. Lássuk, mi történt az idei évben :)
 
Január: 2017 elején a Devil May Cry 2 óta a rendezésért felelős Icuno Hideaki közzétette, keményen fog dolgozni, s igyekszik minél előbb bejelenteni. Közben elkészült a DmC Devil May Cry mellék kampányának, a Vergil's Downfall képes végigjátszása. Bejelentik a Devil May Cry 5 újabb, PlayStation 4-hez és Xbox One-hoz érkezett demót, a játékidőt és a gépigényt.
 
 
Február: Elérhetővé vált a Devil May Cry 5 második demója. A Capcom megkérte rajongóit, hogy kampányoljunk azért, ha újabb részeket szeretnénk a jövőben. Nem kapunk több DLC-t a Devil May Cry 5-höz. A hónap közepén egy dél-amerikai utazása során Reuben Langdont, aki Dante állandó szinkronhangja 2005 óta, megtámadták egy barátjával együtt. Rájuk lőttek, de szerencsésen megúszták. Elkészült a 2013-as reboot képes és írásos végigjátszása.
 
 
Március: A Capcom közzétett a Devil May Cry 5-ről egy Kulisszák mögött című werkfilmet, melyben megtekinthető, hogyan készítették el az átvezető videókat színészekkel. Megjelent a Devil May Cry 5 Visions of V manga, melyet Ogata Tomio illusztrált. Morihasi Bingo által pedig egy előzmény manga jelent meg a Devil May Cry 5-höz. Március 8-án megjelent a Devil May Cry 5 PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Egyúttal megkezdődött az írásos és képes végigjátszás elkészítése, melyet a mai napig nem publikáltam az oldalon. Nincs Denuvo védelem a Devil May Cry 5-ön, így felkerült a letöltő oldalakra. Két hét se telt el a DMC5 megjelenése óta, de már 2 millió példány kelt el ebből a részből, ami rekordidő a széria történetében. A sikerek ellenére gondok is adodtak, hiszen a Dante és Morrison angol szinkronjait, Reuben Langdont és Joey Cament rasszizmussal vádolták meg - a cikket lásd itt. Devil May Cry: The Live Hacker címmel színpadi darabot mutattak be Tokióban, melyet Joriko Dzsun rendezett. A Devil May Cry 5 Érdem-Díjat nyer az idei Japan Game Award-on.
 
 
Április: A hónap első napján megérkezett a Devil May Cry 5-höz a Bloody Palace túlélő minijáték. A rendező, Icuno Hideaki közzétette, már dolgozik új projektjén. Bejelentenek egy Devil May Cry témájú társasjátékot. Közben a Ninja Theory is bejelenti, hogy új projekten dolgoznak. A Capcom megerősíti, hogy nem érkezik több DLC a Devil May Cry 5-höz. Megjelenik a Devil May Cry 5 öt lemezes zenealbuma.
 
Május: A Devil Hunters hat éves. A Capcom közzéteszi, hogy a széria 2001-ben megjelent első része megjelenik Nintendo Switch-re. Ráadásul nyitottak a reboot folytatására.
 
 
Június: Az E3 előtt szivárgott ki a Ninja Theory új videojátéka, ami a Bleeding Edge címet viseli - ez a videjáték előreláthatóan 2020. március 24-én fog megjelenni Xbox One-ra és Windows-ra (a 10-es verzióra).
 
Július: Semmi 
 
Augusztus: A Capcom frissítette a játékainak eladási számait, a Devil May Cry 5 2,5 millió példánynál tart. A Devil May Cry: The Live Hacker megjelent DVD-n.
 
Szeptember: A Capcom bejelenti, hogy a 2003-as második Devil May Cry videojáték is megjelenik Nintendo Switch-re 2020 februárjában. Tom Evin fordítónak hála megérkezett a Devil May Cry 5-höz a magyarítás, így már magyar felirattal is játszható.
 
Október: A Capcom közzétette, hogy a jövőben valószínűleg több klasszikus sikersorozatát feléleszti - többek között a Darkstalkers, a Dino Crisis, az Onimusha, az Okami, a Viewtiful Joe, a Rival Schools, a Final Fight és a Ghosts 'n Goblins (X). 
 
November: A Capcom megnyitotta Tokióban saját boltját, ahol többek között Devil May Cry-os merchandise termékeket, köztük parfümöt és kölnit is lehet vásárolni - akár online (X). Egy rajongó megoldotta egy moddal, hogy a kooperatív módot, az az a Cameo rendszerben már a haverokkal is lehet játszani akár a kampány, akár a Bloody Palace alatt (X). Közzétették az idei The Game Award jelöltjeit. A Devil May Cry 5-öt a Legjobb zene és a Legjobb akciójáték kategóriákban jelölték. A Golden Joystick Awards-on elnyeri a Legjobb Vizuális Effektus díjat.
 
December: Közzétették a Steamen, hogy a Devil May Cry 5 szerepel a Legjobb új megjelenések listáján a Capcom másik idei siker dobása, a Resident Evil 2 REmake-kel egyetemben. Az idei The Game Award-on a Devil May Cry 5 elnyeri a Legjobb akciójáték díjat.
 
S még valami: Sajnos nem voltam az ősszel aktív az oldalon személyes okok miatt, de számitásaim szerint az oldal valamikor ősz elején elérte a 100.000 összlátogatottságot. :)
 
Ennyi volt az idei évre a Devil Hunters számára. Jövőre is találkozzunk.
 
Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves Kis Ördögnek.:)
 

The Game Awards 2019: Kettőből egyet nyert a Devil May Cry 5

2019.12.13. 17:19, Devilcsaj
A Legjobb akciójáték

Idén immár hatodik alkalommal, decemberben 12-én került megrendezésre a Los angeles-i Microsoft Színházban a The Game Awards, melyen a legjobb videojátékokat díjazzák különböző kategóriákban. Idén a Capcom két nagyot remekelt videojátéka a januárban megjelent Resident Evil 2 Remake, majd a két hónappal később érkezett Devil May Cry 5-öt is jelölték.
 
A The Game Awards 2019 Legjobb akciójátéka díjet nyerte a Devil May Cry 5
 
A Devil May Cry 5-öt a következő kategóriákban jelölték:
* Legjobb akciójáték
* Legjobb zene
 
A DMC5 elnyerte a Legjobb akciójáték díjat, de a másik kategóriában, a Legjobb zenéért járó díjat a Death Strandinggal szemben elvesztette. Mi azért ennek az egy díjnak is örülünk.
 
A Resident Evil 2-öt a következő kategóriákban jelölték:
* Az év játéka
* Legjobb akció-kalandjáték
* Legjobb hangdizájn
* Legjobb játékrendezés
 
Ellenben a RE2 Remake hiába lett jelölve négy kategóriában, sajnos egyetlen jelölést sem váltott díjra. Az év játéka díjat és a Legjobb akció-kalandjáték díjakat az Activision akció-kalandja, a Sekiro: Shadows Die Twice nyerte. Továbbá a Call of Duty: Modern Warfare nyerte a Legjobb hangdizájn, míg a Legjobb játékrendezés díjat a 505 Games akció-kalandja, a Control vihette el.
 
A díjátadón a Kodzsima Hideo rendezte és tervezett Death Stranding akció videojátéka kapta a legtöbb, összesen tíz jelölést, melyből hármat váltott díjra.  A legtöbb elnyert díjat a ZA/UM Disco Elysium RPG-je nyerte.
 
Az est házigazdája Geoff Keighley kanadai videojátékos-újságíró volt. A műsort globálisan, összesen ötven országban követték figyelemmel YouTube-on vagy Twitch-en - s először Indiában. Számtalan sztárvendég is megjelent, többek között Norman Reedus, Vin Diesel és Michelle Rodriguez színészek, Jonathan Nolan filmrendező, Nakamura Ikumi videojáték fejlesztő, valamint Beaker és Dr. Bunsen Honeydew a Muppet Show-ból. Zenei fellépők Grimes kanadai pop énekesnő, a Green Day amerikai punk rock együttes, a skót Grimes pop együttes és a Game Awards Orchestra. Emellett december 12. és 14 között virtuális játékokkal lehet(ett) játszani hamarosan megjelenésre váró játékok demoival.
 
Gratulálunk a győzelemért a Devil May Cry 5-nek :)
 
Forrás X X X
Címkék: 2019 dmc5 gameawards re2

A harmadik Devil May Cry is elérhető lesz Nintendo Switch-en

2019.12.12. 20:36, Devilcsaj

Még májusban látott napvilágot a hír, hogy a klasszikus Devil May Cry első darabja debütálni fog a 2017 óta forgalomban lévő Nintendo Switch kézi konzolra. Korábban az első részt 2009-ben PlayStation Portable-ra tervezték kiadni, de ez végül nem valósult meg.
 
 
A második rész Switches portolásáról szeptemberben röppentek fel a hírek, s szeptember 19-én megjelent. 
 
 
A harmadik, egyben nehezebb, de egyik legjobb része csak jövő év februárjában fog ezen a konzolon landolni. A Capcom elmondása szerint a Special Edition változatot kapjuk meg és 20 euróért vásárolható meg.
 
 
A Devil May Cry első része 2019. júniusában, a második szeptemberben jelentek meg, míg a harmadik rész 2020. februárjában érkezik.
 
Forrás X X X 
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 

© 2013-2022 Devil Hunters ~ Devil May Cry

G-Portal


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre