ÁTALAKÍTÁSOK MIATT BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL AZ OLDAL

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
DEVIL HUNTERS - FRISS ÖRDÖGI HÍREK

B.U.É.K

2015.12.31. 10:47, Devilcsaj
Ismét eltelt egy év. Zárjuk ezúttal is egy összefoglalóval.

2013 októberétől sajnos nem tudtam sűrűn szerkeszteni az oldalt, és ez a látogatottság magas csökkenésével észrevehető. Nem fogok magyarázkodni, miért, mert senkit sem érdekel, tudom. És magánügy. Na de az összefoglaló! 2014 év végéjére elmaradt ez, de most bepótoltam. 2015 végére majdnem 3800 lett az oldal összes látogatottsága. A 2013-ban megjelent reboot óta nem hallottunk egészen 2014 decemberéig semmit a Devil May Cry-jal kapcsolatban. A hónap közepén a Ninja Theory bejelentette a reboot Definite Edition változatát, ami vagy jó hír volt, vagy rossz. Később, hogy a klasszikus széria rajongói is örülhessenek, a 2008-ban megjelent Devil May Cry 4-nek, a harmadik részhez hasonlóan Special Editiont jelentettek be. Mindkét verziót pozitívan fogadták és jól fogyott az első hetekben.
 
A Capcom később azt tette közzé, hogy ha a Devil May Cry 4 Special Editionja nem fogy úgy, ahogy azt szeretnék, a jövőben nem tér vissza Dante és a Devil May Cry-sorozat. Az eladások jók voltak, viszont türelmet kértek mindenkitől. Többek között azért, mert jelenleg a Residen Evil játékok között HD Remaster jelenik meg a Zero részből, gyűjteményt adnak ki a Zero és az első rész Remake HD-s változatából, és az Umbrella Corps címen érkezik egy új mellékág. Ráadásul a tervezett mozifilmről sincs még mindig friss hír – és ebből már valószínűleg sose lesz.
 
Röviden ez az összefoglaló. Mindenkinek sikerekben gazdag Új Évet Kívánok. Játszatok, bulizzatok, egyetek, igyatok, és... Let's ROCK!! És reménykedjünk, hogy jövőre már több újdonság lát napvilágot a Devil May Cry körül.
 

 

Két évesek lettünk! - kiáltotta Dante

2015.05.01. 09:24, Devilcsaj
:D

Dante ugyan 2001-ben jelent meg világszerte a Devil May Cry-jal együtt, az általam szerkesztett weblap először 2008-ban nyílt meg, azután 2009-ben a második, 2011-ben a harmadik és most 2013. május 1-én, az az két éve a negyedik. Hogy miért nyitogattam állandóan újakat, hadd ne keljen elmagyaráznom, mert sokakat úgy sem az érdekel, hanem hogy mi minden található meg az oldalon. Remélem a jövőben is látogatjátok a weboldalamat :D Let’s rock little devils! :D

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 

© 2013-2022 Devil Hunters ~ Devil May Cry

G-Portal


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.