A végigjátszásokkal a következő történt. Tudom, hogy ezzel már nem kellene foglalkozni, mert kész van, de mégis. Elkezdtem átnézegetni a negyedik DMC, s persze a többinek a lapján a képeket, s úgy döntöttem, amely küldetésekben több lett, s majdnem sűrű - értve, hogy a videó szerint öt másodperc van, azok közül törlök. Egy részt azért, hogy legyen elég hely a reboot képeinek, valamint mert úgy gondolom, nem kell annyi kép egy lapra.
A Devil May Cry 5 miatt, amint megjelenik, márciustól tudom lesz még biztosan kérve több tárhely, de most egyenlőre ez lesz még. Aztán átnézegetem még az anime lapján is.
Két demó keretein belül - melyből a második egy hónap múlva lesz elérhető - már kipróbálhattuk/próbálhatjuk, s láthatjuk, mire számíthatunk Dante újabb kalandjában.
Akár a Bloody Palace-ba is jöhet vendég karakter
Azt már tudjuk, hogy a Devil May Cry 5 a negyedik és második játékok között játszódik, három irányítható karakter lesz, ezek Dante és Nero, valamint a szériában debütáló szerepben először látható V, aki a legutóbbi bemutató videója után némi kérdést felvetett már.
Most azonban Icuno Hideaki, aki a széria második része óta felel a rendezésért, a koreai Gameshot-nak elárulta, hogy az ötödik démonvadászat belső tesztek alapján 15-16 óra hosszú lesz, ami valószínűleg a széria eddigi leghosszabb része lesz. Így felmerül a kérdés, hogy a harmadik, a negyedik és a reboot részek után ez is húsz küldetésből fog-e állni, vagy az elsővel együtt több. S mint tudjuk, a másodikban Dantéval tizennyolc, Luciával tizenhárom küldetésen keresztül játszottunk, a reboot pedig tartalmazott egy hat küldetéses DLC kampányt.
Legyen bármilyen hosszú a kampány, végigjátszuk :D
Icuno hozzátette, a játékosok a vadászat során meg fogják érteni, miért a második rész után játszódik majd a történet. Valamint kérdezték a reboot jövőjéről, de erről nem akart beszélni, mondván, nehéz lenne megmondani, mi vár még a franchise-ra. S azt, hogy ha a játékosok szeretnék, további játszható karakterek kerülhetnek a Devil May Cry 5-be, s lesznek eldugott fegyverek, amire érdemes lesz odafigyelni.
Azonban minderre csak 2019. március 8-tól kapjuk meg a választ, szóval készüljünk fel, miután a Capcom másik várós játékával, a január 25-én érkező Resident Evil 2 remake-kel már játszottunk, s irtottunk elég zombit. :D
A tavaly évi The Game Award-on érkezett meg Xbox One-exkluzívként a Devil May Cry 5-höz demó, melyet e konzol tulajai kipróbálhattak, s ezzel még a Youtube is elözönlött. Most azonban lekerült a Store-ból, mivel érkezik egy újabb. A Capcom elmondása szerint ez az új próbaváltozat számos pontos eltér a decemberihez képest.
Ez az első, nagyjából tíz perces demó január 6-ig volt elérhető, de február hetedikétől újabb tartalmat tesznek elérhetővé. A hír jó oldala, hogy PS4-en is kipróbálható, a rossz pedig az, hogy PC-n sajnos nem próbálható ki még később se, úgy nézz ki, csak a teljes játékot nyüstölhetik majd.
Ne feledjük, holnaptól számítva két hónap múlva a teljes játék megjelenik PC-re, PlaySatation 4-te és Xbox One-ra. Már nagyon várom :D
Elkészült, s feltöltöttem a Devil May Cry 3 videós végigjátszását YouTube-ra, s az oldalon a játék adatlapján minden küldetésben megtekinthetők az Introkkal és az Epilógusokkal. Az első-három küldetésé korábban felkerült, most a negyediktől végig.
Két hónap múlva érkezik a 2001-ben útjára indult Devil May Cry következő számozott, ötödik része, melyet a második rész óta Icuno Hideaki rendezett. Ugyan a 2003-as második rész bukása nem az ő felelőssége, mivel a megjelenés előtt négy hónappal került a projekt fejlesztésébe.
A Devil May Cry 2 bukása ennek ellenére nem vette el kedvét, hisz jobbnál-jobb címekért felelt, mint a Dragon's Dogma. A 4Gamer magazinnak elárulta, mindent belead, hogy remekül sikerüljön. Azt ígéri, keményen fog dolgozni, s amint lehet, hamar bejelenti - csak aztán ne megint egy évet kelljen várni, mint 2017 elején.
Ne feledjük, 2019. március 8-án Dante és barátai visszatérnek. A Devil May Cry 5-öt PC-n, PlayStation 4-en és XBox One-on lesznek játszhatók. Xbox One-ra már elérhető a demó.