ÁTALAKÍTÁSOK MIATT BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL AZ OLDAL

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
DEVIL HUNTERS - FRISS ÖRDÖGI HÍREK
Archívum - 2020. március

Egy éve jelent meg a Devil May Cry 5

2020.03.09. 15:25, Devilcsaj

Pontosabban tegnap volt egy éve, hogy tizenegy év kihagyás után Dante, a félvér Démonvadász, aki édesanyja halálának megbosszulására megesküdve választotta ezt a hivatást, visszatért, hogy ismét felvegye a harcot a démoni hordával szemben. Az az megjelent a Devil May Cry 5, amire sokat vártunk.
 
 
Ám mégse Dante, aki már a 2001-es indulás óta főszereplője a szériának, az egyetlen, aki visszatért: visszaköszöntek olyan karaktert, mint a 2001-es első részben megjelent Trish, a 2005-ös harmadik részből Lady, az animében látott Morrison, egy telefonhívás erejéig Patty, valamint a 2008-as negyedik részben debütált és irányítható egyik karakter, Nero és természetesen annak szerelme, Kyrie. S még valaki, de azt nem spoilerezem el, aki játszott vele, tudja, kiről beszélek. Új karakterek személyében Nico, Nero társa, aki fegyverkovács és a néhai Neil Goldsmith unokája, valamint V, egy titokzatos harcos, aki harmadik játszható karakterként debütált.
 
A Devil May Cry 5-öt már 2015-ben, nem sokkal a Devil May Cry 4 Special Edition kiadása után elkezdték fejleszteni, aztán apránként elszórták a morzsákat, s utalgattak rá, miszerint a Capcom házán belül készül. 2017-től sűrűn érkeztek a hírek, 2018 májusára honlapot is létrehoztak, aztán a 2018-as E3-on megtört a jég, s hivatalosan bejelentették az ötödik részt. A megjelenése napjáig a három játszható karakter harc alatt szóló dallamai is megjelentek: ezek a Devil Trigger (Nero), Subhuman (Dante) és Crimson Cloud (V). A Subhuman körül negatív felszólalások voltak, ugyanis a Suicide Silence énekese, Eddie Hermidáról kiderült, hogy korábban egy fiatal lányt szexuálisan zaklatott, így kérdéssé vált, mi lesz a Subhuman dallal. Később újrakomponálták, s Michael Barral vették fel.
 
 
A Devil May Cry 5 végül 2019. március 8-án jelent meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Steamre. Már az első hetekben jól teljesített az eladásokban, a játék kritikusok és a játékosok imádták, pozitívan értékelték. A következő hónap elején megérkezett a Bloody Palace, s még abban a hónapban megerősítették, hogy nem érkezik több letölthető tartalom a játékhoz, ami visszhangot keltett a rajongók körében, s a mai napig mémekkel üzennek, hogy igen is akarnak még. Április elsején pedig megérkezett a Bloody Palace hozzá.
 
A történetről annyit kell tudni, hogy Dante és társai Red Grave City-be mennek az újabb küldetésre, hogy megállítsanak egy Urizen nevű démont. A harcosok elbuknak ellene, Nero és V menekülni kényszerülnek, de egy hónap múlva visszatérnek. A történet során sok mindenre fény derül, s nem kevés meglepetésben lesz részünk. A főhelyszínt többek között Londonról mintázták. Érdekesség, hogy a szériában ez az első játék, ami RE Engine motorral és fotó realisztikusan készült. Nero is nagy változáson esett keresztül, hisz rövidre vágatta a haját, ami pontosan olyan, mint a reboot Devil May Cry-ban Danténak.
 
 
A Devil May Cry 5 megjelenése előtt egy héttel Morihasi Bingo által manga íródott és megjelent, ami V eredetét meséli el. A játék zenealbuma öt lemezt tartalmaz. Érdekesség, hogy a zeneszerző ezúttal nem Sibata Tecuja, hanem Kota Szuzuki volt többek között, aki több Resident Evil zenéjét is komponálta.
 
A Devil May Cry 5-ből 2019 decemberébe 3,1 millió példányt adtak el, ezzel ez lett a széria legjobban fogyott darabja, megelőzve 2008-as elődét. A játék ráadásul elnyerte a 2019-es The Game Awards A legjobb akciójáték díjat.
 
Saját cikk, elvinni szigorúan TILOS

Ezek a Capcom legjobban teljesítő címei

2020.03.01. 20:12, Devilcsaj
 
Frissítette a Capcom a játékainak eladási listáját. A hivatalos honlapjukon megtalálható Platinum Titles modulban megtekinthető a lista, melyben a Top10-ben sajnos nem szerepel egy Devil May Cry játék sem, főleg Resident Evil és Monster Hunter játékok vannak a listán. Az új felállás szerint 94 platinajátékkal rendelkezik a Capcom. Íme a 2019 decemberében frissített lista:
 
1. Monster Hunter: World
 
Megjelent: 2018 januárjában
Platform: PS4, XOne, PC
Elkelt: 14,9 millió példány
 
2. Resident Evil 5
 
Megjelent: 2009 márciusában
Platform: PS3, X360, PC
Elkelt: 7,6 millió példány
 
3. Resident Evil 6
 
Megjelent: 2012 októberében
Platform: PS3, X360, PC
Elkelt: 7,4 millió példány
 
4. RESIDENT EVIL 7 biohazard
 
Megjelent: 2017 januárjában
Platform: PS3, X360, PC
Elkelt: 7 millió példány
 
5. Street Fighter II
 
Megjelent: 1992 júniusában
Platform: SNES
Elkelt: 6,3 millió példány
 
6. Resident Evil 2 REmake
 
Megjelent: 2019 január
Platform: PS4, XOne, PC
Elkelt: 5,8 millió példány
 
7. Resident Evil 2 (Origin)
 
Megjelent: 1998 januárjában
Platform: PS, PC
Elkelt: 4,96 millió példány
 
8. Monster Hunter Freedom 3
 
Megjelent: 2010 decemberében
Platform: PSP, DL
Elkelt: 4,9 millió példány
 
9. Monster Hunter Generations
 
Megjelent: 2015 novemberében
Platform: 3DS, DL
Elkelt: 4,3 millió példány
 
10. Monster Hunter 4 Ultimate
 
Megjelent: 2014 októberében
Platform: 3DS, DL
Elkelt: 4,2 millió példány
 
A Devil May Cry 5-ből 2019 decemberére 3,1 millió eladott példányt adtak el, ezzel nem sokkal leelőzve a 2008-ban megjelent Devil May Cry 4-et, ami ugyancsak elérte a 3 milliót. A franchise eladott példányaiból 2019 decemberére 21 milliót jegyeztek fel. Mellesleg ezzel a Devil May Cry 5 az egyik leggyorsabban fogyó epizód lett, s a Capcom ugyan ezen kategóriájának listáján a 19. helyet szerezte meg.
 
Forrás X X X
Címkék: capcom toplista 2019

Devil May Cry 5: Vége a Capcom Denuvo védelmének

2020.03.01. 20:03, Devilcsaj

Lassan egy éve, hogy Dante és Nero újabb kalandjaiban vehettünk részt tizenegy év kimaradás után. S valljuk be, megérte várni, hiszen remekelt mind a rajongók, mind pénz szempontjából a játék.
 
 
A Devil May Cry 5-öt már megjelenése napján fel tudták törni. A külsős tesztek alapján minimális hatása volt a teljesítményre, mégis akastak, akiknél túl lassan töltött be vagy nem futott jól a játék. A Capcom hivatalosan eltávolította a Denuvo védelmet a játékról, amit akkor tesznek, ha már végleges döntés után nem terveznek új tartalmakat kiadni. Bár Facebook-on több rajongói oldalak tele vannak olyan mémekkel és bejegyzésekkel, melyek egy Vergiles DLC-t követelnek, úgy tűnik, nem fog ilyenre már sor kerülni - de a remény hal meg utoljára.
 
Egyébként a Capcom szintén tavaly megjelent, már első évét betöltött Resident Evil 2 Remake-ről decemberben került le teljesen a Denuvo védelem. A Monster Hunter World-on ellenben még rajta van.
 
Forrás X X
Címkék: dmc5 denuvo capcom
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 

© 2013-2022 Devil Hunters ~ Devil May Cry

G-Portal


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre