<<< Vissza a Démonvadászok adatlapjára
Mi a bakelit?
Maga a bakelit egy szintetikus, hőre keményedő műanyag.
Leo Hendrik Baekeland (Gent, 1863. november 14. – Beacon, New York 1944. február 23.) flamand vegyész 1907. július 13-án szabadalmaztatta a saját magáról elnevezett műanyagot. A fenol és a formaldehid között végbemenő kondenzációs reakció hosszú láncokat képez, amely hevítve megolvad, majd formába sajtolva térhálós szerkezet alakul ki, ami már hőre nem lágyul. A polikondenzációval létrejövő anyagokat gyűjtő néven fenoplasztoknak nevezik. A bakelit volt az első polikondenzációval előállított heteroláncú mesterséges polimer. Kedvező fizikai tulajdonságai miatt főleg az elektronikai és elektromos ipar használja jó szigetelő képessége miatt. Az első bakelitből készült termék egy textilipari orsó volt.
A belőle készülő tárgyak mechanikai tulajdonságait a gyantába ágyazott szálas, rostos töltőanyagokkal szokták javítani.
Bakelit telefonok
Danténak egy ugyanilyen telefonja van, még pedig egy Jean Heibert norvég művész és Christian Bjerknes villanymérnök által tervezett Ericsson DBH1001, amit 1931-től 1962-ig használtak. Ennek később DBH 1001, M33, N1020, és ED 702 voltak a típusai és nevei. Svéd telefonvonal volt eredetileg. Az ilyen telefonok eredetileg feketék, de megfordultak barna, piros és zöld színekben is. Ezek a telefonok voltak az első olyan típusúak, melyek képesek voltak csengeni, s tárcsázhattak róla a számokat.
Dante irodai telefonja
A harmincas évek elején az e fajta típusú svéd telefonok sajtolt acélból készültek. Az acélból a bakelitre való anyagcsere újabb lehetőségeket teremtett a formatervezésben, ugyanakkor csökkentette a ház gyártási idejét. Nem csak kompakt, hanem világosabb színe volt 3 kg alatt és egy kézzel is megragadható. Ezek a készülékek egyszerűek, ívelt szögletes kialakítással azonnal sikert aratott az iparral és a fogyasztókkal, ráadásul befolyásos is volt.
Európában és az Egyesült Királyságban a svéd típusúak terjedtek el, melyeket kicsúsztatható blokkal egészítettek ki. Ezeket a blokkokat cheesedish-nek nevezték el.
Ezek a telefonok fehér színben is jelentek már meg a harmincas évek közepén, bár ebből a modellből nem kellett sok embernek. Az 1939-es Világkiállításon akril- és diaklon anyagú változatát mutatták be.
Különböző színekben jelent meg, de élénkebb színekben nem tette lehetővé folyamatos használatát. 1933-ban kisebb formában is gyártották, 1947-től lágyabb, kerekített élekkel újratervezték. A fémtárcsás forgórészt műanyaggal helyettesítették és spirálkábellel egészítették ki.
1950 körül az Ericson forgótárcsát billentyűre cserélték, s kísérleteztek vele, de tíz év után se jutottak sikerre vele. 1962-ben a Bakelit telefont az Ericson modellek váltották.
Saját fordítás, lopás esetén Feketelistás vagy
Bakelit lemezek
1877-ben Thomas Alva Edison fejlesztette ki a lemezjátszó ősét, a fonográfot. A fonográfhenger uralta a hanghordozók piacát az 1880-as évek közepéig.
Patty Elena Huston lemezét tartja, ami szintén bakelit lemez
Az Edison-féle Blue Amberol-henger 1912-ben került bemutatásra. Ez 160 fordulat/perc fordulatszám mellett 4 percnyi játékidőt biztosított. A barázdás hanglemezt Emile Berliner találta fel 1888-ban. Először 1894-ig kizárólagosan csak játékokhoz gyártottak, de 1918-ra a szabadalom lejárt, így számos cég kezdte el gyártani ezeket a lemezeket. Az 1890-es években a 17,5 cm átmérőjű lemezek voltak a legelterjedtebbek, 1910-re pedig a 25,4 cm-es (10 hüvelykes) lemez lett a legnépszerűbb formátum. 1903-tól 30,5 cm-es lemezeket is adtak ki, ezeken főleg komolyzenei anyag volt hallható. 1925-ben állandósították a fordulatszámot 78-ra.
A mikrobarázdás hanglemezt, Goldmark Péter Károly fejlesztőcsoportjának munkáját a Columbia Records mutatta be 1948-ban. Az első sztereó lemezek 1958-ban jelentek meg, majd 1971-ben mutatták be a quadrofon lemezeket. 1982-ben, a kompaktlemez megjelenése után fokozatosan szorult vissza a hanglemezgyártás, 1990 után egyre kevesebb lemez jelent meg, egyes országokban végleg be is fejezték a gyártást.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
