ÁTALAKÍTÁSOK MIATT BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL AZ OLDAL

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
<<< Vissza a Devil May Cry adatlapjára
 
1. Phantom
 
Küldetés(ek): Harmadik, hetedik
Helyszín: Katedrális, majd a főcsarnok mennyezeti üvegén.
 
Esemény: Dante aktiválta a Pride of Lion kőtábla erejét, visszatért a törött hídról és magához vette ezt a tárgyat. Phantom a katedrális mennyezeti ablakán át jelent meg Sparda fia előtt. Phantom azt hitte, maga Sparda áll előtte, de Dante kigúnyolta a szörnyet, így harcoltak a katedrálisban, melyet aztán Dante nyert meg. Ezután - a harmadik küldetéstől a hetedikig - eljutott a főcsarnok tetejére. A továbbjutáshoz vezető utat egy kapu lezárása akadályozta, Phantom pedig újra feltűnt egy visszavágóra. Mindketten egyetértettek abban, hogy fejezzék be. A csatát természetesen Dante nyerte meg. Phantom átzuhant a mennyezeti üvegen, rá egyenesen, háttal a főcsarnok nagy szobrának lándzsájára. Haldokolt, de előtte még Dantéban meglátta annak apját. Nem hitte ugyan, hogy valóban Sparda áll előtte. Dante igazat adott neki, mert ő a fia. Phantom halála után Dante folytatta kalandját a célhoz.
 
Elhalálozás sötét háttérrel: Ha Dante életerő csíkja pirosan és nagyon a minimálon van, s Phantom közelében, Phantom elkapja az egyik csápjával, elfeketül a háttér és felfalja Dantét - mint a többi pók ellenfél.
 
2. Nelo Angelo
 
Küldetés(ek): Negyedik, tizenkettedik, tizenhetedik
Helyszín: Először egy nagy téren, aztán az üvegház, végül a Démonok világában.
 
Esemény: Dante eljutott egy hálószobában, ahol baldachinos ágy, tárgyak, egy rejtett ajtó és egy tükör van. A tükör előtt álló szoborba behelyezett egy kardszerű tárgyat, amiből a Melancol Soul esett ki. Ahogy azt magához vette, érzett egy idegen erőt. A mögötte álló tükörben tükörmását figyelte, ahogy az őt figyeli, majd kilép elé, és egy páncélos alakká alakul át. Ő Nelo Angelo. Kihívta az udvarra, ahol megküzdöttek, s Dante legyőzte. Végezni akart vele, ám Nelo Angelo ellentámadt és leterítette Dantét. A falhoz lökte, fojtogatva, s akkor pillantotta meg Dante nyakában annak amulettjét, ami meglepte, ettől a földre dobta. Aurahullám vette körül a testét, fájdalom töltötte el a testét, ezzel elmenekült.
 
Legközelebb a sziget túloldalán találkoztak egy üvegházban. Dante magához vett egy serleget, Nelo Angelo pedig megjelent. Ismét úgy végződött, mint az előző harc.
 
Harmadszorra a Démonok Világában csaptak össze. Nelo Angelo felfedte kilétét - lekerült róla a maszk, ami Dante kertestvérét, a Temen-Ni-Gruban elesett Vergilt fedte fel. A harc harmadszorra is Dante győzelmével zárult, amitől Vergil teste eltűnt a fényben. Akkor a földre hullott egy ugyanolyan amulett, mint amilyen Danténak van. Dante magához vette és eszébe jutott egy születésnapi köszöntő gyermekkorából, mely testvérének is szólt, édesanyjuktól.
 
3. Griffon
 
Küldetés(ek): Kilencedik, tizenkettedik, tizenötödik
Helyszín: A koloszeum bejáratánál, a szellemhajón, majd a koloszeumban.
 
Esemény: Dante a kastélyban leengedett egy hidat, amin átjutott egy nagy erdőbe, kanyonba, hajóra, barlangba, hegyekbe. Először azon a téren találkozott és küzdött meg vele, ahol a kolosszeum bejárata van, és ahol az Ifrit fegyvert megszerezte. A fegyver megszerzése után tűnt fel Griffon, akivel megküzdött és legyőzte.
 
Legközelebb a szellemhajón küzdött meg vele, végül a kolosszeumban, ahol harmadszorra is legyőzte. Legyőzése pillanatában egy hatalmas oszlop esett rá. Griffon a súlyos sérülései ellenére folytatni akarta a harcot, amit Dante ellenzett. Griffon ekkor mesterétől, Mundus nagyúrtól kért egy kis segítséget. Adjon az erejéből, hogy folytathassa a harcot. Mundus nem adott, hanem kegyetlenül kivégezte szolgáját, Dante szeme láttára. A félvér démonvadász ekkor megfogadta Trish jelenlétében, végezni fog Mundus-szal.
 
4. Nightmare
 
Küldetés(ek): Tizenhatodik, tizennyolcadik, huszadik
Helyszín: Katedrális, a Démonok Világában, majd az Alvilágban
 
Esemény: Dante visszatért a sziget másik oldaláról a kastélyba. Addigra azt beborította a sötétség, ajtók tűntek el és rúnakapcsolók jelentek meg. És a bejárandó útvonalak is megváltoztak. A katedrálisba jutva talált egy hatalmas tócsát, ami valójában egy újabb ellenfél, Nightmare volt. Ekkor küzdött meg vele és győzte le először. Legközelebb azután, hogy Nelo Angeloval is végzett, haladt tovább. A második küldetésben bejárt udvarra jutott - a Pride of Lion szobrához, - ennek egy fordított kinézetére. Egy serlegbe teletette a Philosopher's Egget, s amíg az át nem változott a Bölcsek Kövére, addig megküzdött újra Nighmare-el.
 
Ezután az Alvilágban küzdött meg vel harmadszorra és utoljára. Trish csapdába esett, de egy felemelkedett pajzsnak köszönhetően a nőnek nem esett baja, míg harcoltak. Csakhogy Trish Dante ellen fordult, így a nő Nightmare-t akarta segíteni a félvér elintézésében. Dante nem hagyta ezt, legyőzte Nightmare-t, Trish-t pedig megmentette az elől, hogy egy a Nightmare testéből kijött lézer egyike megvágott oszlop a nőre dőljön.
 
5. Mundus
 
Küldetés(ek): Huszonkettedik, huszonharmadik
Helyszín: Alvilág, majd a kastély csatornáiban.
 
Esemény: Dante az Alvilágban lejutott Mundus rejtekhelyére, ahol a nagyúrral találkozott. Megtalálta a fogva ejtett Trish-t, akire azt mondta a nagyúr, hogy halott, de az csak a látszat volt. Mundus megsebezte Dantét, s amikor egy energiasugarat akart rálőni, ami halálos lehet, Trish ellökte az elől Dantét, így őt érte el és holtan esett a földre. Dante erre dühös lett, felszabadult benne a démoni erő, így egy újabb csapás nem érte el őt. Visszapattant róla a plafonra. Mundus Dante kérésére előjött, átvitte magukat egy másik helyre és megküzdöttek. Dante magára vette démoni alakját, ami valójában egykor apjáé volt. Megküzdöttek először itt az égben repülve, de Dantét ismét megsebezte, ezután egy lávatengernél fejezték be. Dante győzött.
 
Miután Trish-től elbúcsúzott, ott hagyta az amulettjét és a Sparda kardot, menekült kifelé, mielőtt a sziget ráomlik és élve eltemette volna. A repülőgép hangárig jutott, de ott leszakadt alatta a padló és a csatornákba zuhant. A törmelékek elállták az utat, nem tudott hova menni. megjelent előtte Mundus, félholt állapotban, akivel ennek ellenére megküzdött. Azt hitte, nem lesz képes félvér származása miatt legyőzni, de meghallotta édesanyja hangját, aztán Trish jött és segített neki. Átadta erejét, azzal pedig Dante végleg a Pokolra küldte Mundus-t.
 
Saját írás, lopás esetén Feketelistás vagy
 

 

© 2013-2022 Devil Hunters ~ Devil May Cry

G-Portal


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.