ÁTALAKÍTÁSOK MIATT BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL AZ OLDAL

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
<<< Vissza a Devil May Cry 5 adatlapjára
 
Kommentben írd meg a véleményedet erről az ötletemről, lehetőleg kúlturáltan.
 
Cselekmény: Az első és negyedik játékkal függene össze, s a negyedik után fél évvel játszódna. Mind tudjuk, Dante a 2001-ben debütált szériában legyőzte édesapja egykori vezetőjét, a démon császárt, Mundus-t. Vele együtt Nelo Angelot, akiről tudjuk, hogy az a testvére, Vergil volt. Azután lett Trish a társa. Azonban egy Riev nevű démon és társai mindent megtesznek, hogy a sötét császárt feltámasszák.
 
A DMC4 Special Edition bejelentése előtt nekem voltak ötleteim, miket lehetne az ötödik részbe. Amikor kijött a Vergilről jelenet a reboot Definite Edition bemutatója videó végén, pont olyan volt, mint amit elképzeltem: Vergil köpenyben és csuklyával a fején rejtőzködve visszatér. A soron következőbe azt találtam ki, hogy ő legyen a főszereplő, aki a Mallett-szigeten, a Dante ellen vívott harca során elbukott, s a démonok világának börtönébe került, várva a kivégzésére. Ahogy akkor, itt se emlékszik semmire és beszélni se tud. Gyenge, megtört. Idelent a démonok azt híresztelik, valaki fel akarja támasztani Mundus-t, hogy a démonok seregével el tudják foglalni a világot. Vergil az egyik gyenge démon segítségével, aki szintén kivégzésre vár, segít neki kijutni a börtönből, de elszakadnak egymástól. Sikeresen eljut az átjáróig, s az emberek világába végül. Ott egy Mathayus nevű öregember talál rá. Vigyáz rá, s mivel elsőre tudta, hogy Dante ikertestvére, elviszi hozzá, de nem azonnal. Míg rendbe nem jön, rémálmai törnek elő a gyermekkorából, a Temen-Ni-Grus eseményekről, a Mallett-szigeten, s amikor Mundus irányítása alatt volt. Apránként visszatér minden emléke. Kap tőle ruhát a régi helyet, s elindulnak Dantéhoz. Az oda úton egy Riev nevű démonnal találkoznak. Azonnal felismeri Vergilt, szólítva a nevén. Közli vele, fel fogják támasztani Mundus-t. Riev Vergilre akar támadni, de Mathayus egy démonűző nyaklánc segítségével megvédi a félvért, a démont elzavarja. A városba érnek, ahol Dante él. Késő estére jár, így egy hotelben szállnak meg.
 
Dante a város egyik éttermében kártyázik epres fagyi és pizza mellett. Este van. Betér ide három férfi, akik arról beszélnek, hogy a várostól nem messze, démonok jelentek meg. Láttak egy öregembert és két démon férfit. Ezek a férfiak arra dolgoztak. Dante figyelmét felkelti és kiszed belőlük mindent. A lányokkal elmennek a helyszínre, mire ott várnak rájuk Riev és társai. Elmondja Danténak, a bátyja visszatért a Démonok világának börtönéből. Mundus ezután fog. Dante nem hisz el neki semmit, de a Mallett-szigeten történt eseményekről eszébe jutnak dolgok. Amikor úgy véli, igaz ez az egész, motorra pattan és elindul Fortunába Nerohoz. Az oda úton Riev néhány szörnnyel együtt ismét megjelenik. Kis híján végeznek vele, de felülkerekedik rajtuk és lerázza őket.
 
Nero esküvőjére készül Kyrie-vel, amikor Dante megérkezik. Elmondja a történteket. Szóba kerül a Jamato kard. Tudja, hogy neki adta, de vissza kell adnia, ha nem akarja, hogy Vergil idejöjjön és vérontás árán szerezze vissza. Nero nem megy vitába, tudván, hogy Kyrie-t és a fortunai lakosokat újabb veszélynek tenné ki, visszaadja Danténak a Jamatot. Ennek ellenére démonok jelennek meg a városban, amiket sikerül visszaverniük. Ismét megjelenik előttük Riev. Kyrie váratlanul megjelenik, akit elvisz magával. Nero emiatt visszaveszi magára régi ruháját és felfegyverkezve elindulnak az éjszakában vissza a Devil May Cry irodába.
 
Riev foglyul ejtette Kyrie-t, akit elaltatott és ketrecbe zárt. Néhány más társa is feltűnik, akik szemet vetnek rá. Riev védőburkot emel a ketrecre, távol tartva őket tőle. Elmondja, hogy az a terve, feltámasztja Mundus-t és elfoglalja a világot vele, mint szolgája. Követni fogja bárhova.
 
Vergil felriad egy rémálmaiból. Emlékszik most már arra, mi a neve, mi történt gyermekkorában, a Temen-Ni-Gru toronyban, mit tett vele Mundus és ahogy meghalt. Elmesél mindent Mathayus-nak, aki teljesen megérti. Vergil úgy dönt, szakít a múltjának azzal a részével, amikor el akarta foglalni a világot, végezni a testvérével vagy hatalmat szerezni. Elindulnak hajnalban megkeresni Dantét. Az utcán sétálva, ő álcázza magát, meglát egy ismerőst: Lady-t, akit a Devil May Cry irodáig követnek. Dantéék a terveiket beszélik meg, amikor Mathayus és Vergil belépnek az irodába. Dante alig hiszi el, hogy az a férfi igazat mondott. Lady próbálja lebeszélni, hogy megközelítse őket, mivel trükk lehet. Vergil elmesél mindent a gyerekkoráról, a harcukról és hogy Mundus törölte az emlékeit. Az utolsó harcuk után a démonok világának börtönébe került és raboskodott, várt a kivégzésére. Dante, hogy biztos legyen az egészben, megmutatja Vergilnek az édesanyjukról maradt egyetlen fényképet. Vergil könnyei kicsordulnak, amikor meglátja. Most már elhiszik. Beszélgetnek egy keveset.
 
A vége felé közben Riev és társai öt tárgyat akarnak megszerezni egy szertartáshoz, amivel felélesztik Mundus-t. Egy embert, vagyis Kyrie-t is fel akarják áldozni. A tárgyakat Dantéék is elindulnak megkeresni. Az öt tárgy: egy kehely, egy tőr, egy gömb, egy villám alakú kis méretű kulcs és egy kettétört, de összerakható tábla, amin ősi írás van. Aki azt le tudja fordítani, s a szertartáskor elmondani, elkezdődik az. Rievék ezt végül megszerzik. Az egyik tárgy megszerzésekor Vergil Riev egyik társa által súlyos sérülést kap, s majdnem belehal. Egy másik megszerzésekor Mathayus-szal végeznek.
 
Riev-ék végül egyik társuk feláldozásával, mivel az meggondolta magát, véghez viszik a szertartást és Mundus feltámad hamvaiból. Nero Rievel végez, Lady és Trish kiszabadítják Kyrie-t, közben végeznek Riev társaival. Sparda fiai Mundus ellen küzdenek meg, míg Neroék nem érnek vissza. Dante úgy gondolja, Vergil azért tért vissza részben, hogy most neki kell bebizonyítania, hogy végezzen Mundus-szal. Apjuknak és neki sikerült, habár Vergil azért bukott el, mert lelkét a sötétség uralta azokban a percekben, amikor ő küzdött a császár ellen. Vergil nem lát rá reményt, de amikor Mundus súlyosan megsebzi Dantét és a többieket, dühös lesz. Egy piros fénysugarat ugyanúgy ver vissza, mint az egyben Dante. Vergil ereje a dühtől erősödik, felölti démoni alakját, s a Jamatoval képes lesz felülkerekedni Mundus-on. Dante mindezt látja. Amikor a többiek kérnék, menjenek segíteni, nem engedi. Azt mondja, bízik a bátyjában. Visszakapta a bátyját, tudja, hogy képes lesz legyőzni. Mivel Mundus átverte, rákényszerítette, hogy végezzen Vergillel, s egyszer elbukott ellene, most képes lesz elintézni.
 
Vergil végül győz, visszaküldi Mundus-t a Pokol legmélyére. Ahogy legyőzte, szülei szellemei megjelenek előtte, akik büszkék rá. Őket még csak Dante látja, s mosolyognak. Amikor mennének, Riev még egyszer, félholtan és sérülten megjelenik és egy fénysugarat keresztül lő Vergilen, akit a földre eséskor Dante elkap, aztán kettévágja Rievet, Vergilt elviszik és ellátják. Három nappal később ébred fel, s jól van. Dante örül, hogy visszakapta a bátyját. Átadja neki a Jamatot, amit Vergil visszavesz. Csatlakozik hozzá, s együtt indulnak el egy küldetésre. Vergil előtte azt mondja: Bingo.
 
Szereplők
 
Vergil visszatér, aki ezúttal főszereplő lesz. Megszökik a démonok világának börtönéből, hogy helyre hozza Dantéval tönkre tett kapcsolatukat, s bosszút álljon Mundus-on, amiért átverte és testvére ellen fordította. Felkészül a harcukra. Úgy gondolja, édesapjának és Danténak sikerült legyőznie. Ő elbukott ellene, de most mindent megtesz. Lassacskán visszatérnek az emlékei a gyerekkorától addig, míg Mundus nem vonta az uralma alá és ölte meg Dante. Az események alatt kezdetben azt a nadrágot viseli, amit a harmadik és negyedik játékban. Miután kijut a börtönből, s megtalálja Mathayus, kap tőle egy sötétkék színű nadrágot, ujjatlan fekete kesztyűket, fekete trikópólót, arra hosszú ujjú felsőt vesz és egy derékig érő kapucnis vékony kabátot. A kapucnit a fején hordja addig, míg Dantéval nem találkozik ismét. A haját úgy hordja, ahogy Dante, s a vállán is túl nőtt. Ezt visszavágja Mathayus olyanra, mint Danténak. Dantétól visszakapja az amulettjét, s a nyakában viseli a ruhája alatt.
Dante szintén visszatér, de mint második irányítható karakterként. Amikor tudtára jut Vergil visszatérése és Mundus felélesztése, azonnal visszakéri Nerotól a Jamatot, majd felveszik Rievék ellen a harcot. Amikor látja, hogy Vergil elszántan harcol Mundus ellen, nem avatkozik bele, megbízik benne.
Mathayus az az öregember, aki megtalálja a démonok világából kijutott Vergilt. Vigyáz rá és ápolja, míg fel nem épül. Kitanítja az íjászatra, amit addig használ, míg a Jamato vissza nem kerül hozzá. Meghal a Rievék ellen vívott harc során, amikor megpróbálják az öt ereklyét megszerezni.
 
Riev, valamint öt társa akarják Mundus-t feléleszteni, hogy elfoglalják a világot. Emellett Lady, Trish, Nero és Kyrie is visszatérnek, Mundus pedig a főellenfél. Valamint kisebb ellenfelek, valamint főellenfelek.
 
Szerintem mi kell bele: 
 
* Vergil, mint főszereplő, de néha Dantét is lehessen irányítani.
* a címe legyen: Devil May Cry: Vergil' Reborn vagy Reborn of the The Dark Slayer, de a Reborn szerepeljen benne.
* Co-op mód (?)
* Automatikus mentés.
* Több túlélőhorror elem és közepes nehézségű fejtörők.
* Hack and slash játékmenet.
* Resident Evil 6, The Evil Within vagy Rise of the Tomb Raider-féle kamera.
* Resident Evil 5 vagy 6 The Mercenaries, esetleg Revelations 2 Raid Mode-féle Bloody Palace, vagy más nevezetű minijáték.
* DLC-kben melléktörténetek.
* Mundus a főgonosz, akit feltámasztanak.
* Titkos küldetések.
* Sibata Tecuja szerezze a zenét, Shawn McPherson énekelje a legtöbb zenét.
* Komponáljanak újra néhány zenét az első részből, mint a Theme of Eva.
* Pörgős és rockos zenék továbbra is, ne mint a rebootban. Esetleg szóljon némelyik félelmetesnek, igazi horrorba illő legyen.
* Lehessen ezúttal feljegyzéseket gyűjteni, főleg útmutatókat, segítségeket.
* Fedezékrendszer. Tárgyak eldobásával figyelem elterelés.
* Brutális halálozások.
* Interakciós harcok.
* A szörnyek legyenek ijesztőek, főellenfelek tűnjenek fel.
* Ugrani, sprintelni, vetődni, kapaszkodni, bukfencezni, mászni, csúszni, kúszni, járművet vezetni lehessen.
* Maradjon a küldetésekre bontott fejezetek.
* Nagyobb házakban legyenek titkok, zárt ajtók.
* Dante négy alap stílus képessége használható legyen.
* Korlátlan helyünk legyen.
* Harc alatt fegyver váltás.
* Több ruha :D Az alap ruhák mellett a Super és más.
* Ugyanúgy ranksorolja, mint az eddigiekben
* Felhasználható tárgyak felhasználása a történet tovább görgetéséhez.
* A reboothoz hasonlóan legyen egy Training Room, ahol az újonnan fejlesztett képességeket fejleszteni lehet. A képességeket Vörös Gömbökkel lehessen fejleszteni.
* Dante alapfegyverei a Rebellion és az Ebony & Ivory
* Vergil íjász felszerelést használ, míg a Jamato nem kerül vissza hozzá. Apránként visszatér a Summoned Sword képessége.
* Nero a Red Queent és a Blue Rose-t használja.
* A lőfegyverek továbbra is korlátlan töltetűek.
* A kék kő darabkákkal gyógyítjuk magunkat.
* Nehézségi módok neve könnyűtől a legnehezebbig
*** Weak Soul (Könnyű).
*** Devil Hunter (Normál).
*** Sons of Sparda (Nehéz).
*** Dante/Vergil Must Die (legnehezebb).
*** Survivor (túlélő mód, egy ütéstől halál a játékosnak, de az ellenfélnek nem).
*** Legendary Dark Knight (milliónyi ellenfél jön egyszerre. Lehetne a Bloody Palace-ban is választani).
* A nagyobb területeken ezeket lehessen találni/csinálni.
*** feljegyzéseket gyűjteni, amiken segítségek is vannak.
*** mellékküldetések, amikért vörös gömbök és extrák járnak.
*** relikviákat gyűjteni
*** térkép darabokat gyűjteni
*** kincses ládákat nyitni plusz vörös gömbökért
*** kihívásokat csinálni
* Dante, Vergil és Nero szinkronja maradjanak.
* Extrák menü legyen, azon belül.
*** A Devil May Cry története
*** A karakterekről
*** Galéria
*** Begyűjtött tárgyak
*** Térkép darabok megtekintése
 
Egyenlőre ennyi. Ha valami még eszembe jut, ide írom. 
 
Saját írás, másolni TILOS. Lopás esetén Feketelistás vagy
Utols friss: 2017. 03. 25.

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

© 2013-2022 Devil Hunters ~ Devil May Cry

G-Portal


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon