A nem rég jelölteket is bejelentett idei The Game Awards december 6-án kerül megrendezésre Los Angeles-ben. A Capcom előadást tart, s a hírek szerint az ötödik Devil May Cry-ról talán bővebb információk derülnek ki.
A kép Keighley Twitter oldaláról származik
Az előadás házigazdája, Geoff Keighley Twitteren oszotta meg, hogy exkluzív előadás keretein belül fog élő előadást tartani a Capcom, melyben újdonságokat mutathatnak majd meg a rajongóknak.
Mi kíváncsian várjuk, mi lesz ebből.
Ne feledjétek, a Devil May Cry 5 jövő év március 8-án fog érkezni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
Az első Devil May Cry videós végigjátszásának elkészülése után készül Dante második kalandjáé, egyben Luciáé. Úgy döntöttem, hogy az első játék Gyűjteményeit és Titkos küldetéseit azután készítem el, miután végeztem a harmadik kalanddal. Természetesen a második és harmadik, valamint a negyedik részben elmaradtak bepótlásra kerülnek, amivel szerintem, ha elég jól fogok haladni, idén elkészülhetnek, főleg a videós végigjátszások.
Az a terv tehát, hogy még az ötödik rész megjelenése előtt ezek mindenképpen elkészüljenek, s a képek, amik még szintén el vannak maradva minden játékban. Aztán gyorsan megírom a rebootnak is a végigjátszását.
Ahogy az első és negyedik játéknál, a másodikban is ki vannak vágva a Now Loading betöltő ablakok, a rontások, a küldetés végén látható rank sorolás, de Indexképek és a küldetés kezdés ablakok vannak. A Divine Statue vásárlások szintén. A második játékban, mint tudjuk, sajnos a legtöbb főellenfelet majdnem csak úgy tudjuk elintézni, hogy lőjük őket, így az ilyeneket rövidebbre vágtam. Hisz tudjuk, hogy Dante második kalandja nem sikeredett olyan jóra, mint az első, vagy a később megjelentek.
A második kaland, Dante kampányának az Introval együtt az első-négy küldetése már YouTube-on megtekinthető, ahogy az oldalon is. November 30-án és december 1-én szabadságon voltam, így gőzerővel készültek még a mai napon is Dante küldetéséről a videók, bár az utolsóval most kínlódok, hiába játszom Normal módon. De meglesz! :). Tegnap és ma került fel néhány videó, a többit pedig ezután tölteni fogom egybe, amennyit lehet.
Youtube-on tehát itt, az oldalon itt tekinthetők meg a videók.
Az Amazonon már fenn van a Devil May Cry 5 Deluxe Edition-ja, még pedig az Észak-amerikaié. A pakkban megtaláljuk az ilyenkor szokásos extrákat, mint az artbookot, matricákat, kitűzőket, valamint egy posztert, azonban egy egészen különös tárgy is helyet kapott az amúgy elég stílusos dobozban. A csapat kisbuszát tehetjük fel a polcra, melynek oldalán ott virít a démonokkal viaskodó csapat jellegzetes logója.
Sajnos egyenlőre nem tudni, hogy európai forgalmazása is lesz, de reménykedjünk benne.
A csomag teljes tartalma:
* A Devil May Cry 5 Deluxe kiadása
* Devil May Cry kisbusz replikája
* Art Book és jegyzetek Nico munkaasztaláról
* Prémium kitűző és lökhárító-matrica
* 11" x 17" méretű exkluzív szövet print
A Devil May Cry 5 2019. március 8-án érkezik PC-re, Xbox One-ra és PS4-re. Érdemes előrendelni, ha szükséged van erre a pakkra.
Icuno Hideaki rendező és Matt Walker producer ismét leültek egy kis időre, hogy a japán rajongóknak megmutathassák, mire lesz képes Dante a következő Devil May Cry-ban. Eközben Angliában Matt Edwards játszott a játékkal.
Ebben a kis előadásban Dante néhány játékmenetét tekinthették meg a kíváncsi rajongók. Jól látható, hogy a klasszikus rögzített és abból a szögből a karaktert követkő kamerát immár teljesen lecserélték, s hátulról fogja követni, ahogyan a rebootban. Emellett néhány új szörnyet is megtekinthettünk. Továbbá Karaoke Time is volt.
Íme a videó:
A Devil May Cry 5 2019. március 8-án érkezik PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
A Devil Trigger dalszövege angolul és magyarul ugyan a testvéroldalon, az Art of the Devilen már fenn van, a Subhuman még csak mostanra készült el. Azonban magyar és angol felirattal elkészült mindkettőnek a dalszöveges videója. Az oldalon és a YouTube csatornámon is megtekinthetitek.